Oknyomozó újságírás Magyarországon
Nagyító alatt a Célpont című műsor
A sajtó megszületése bizonyíték arra, hogy az emberiség számára szükségessé vált a történelem megörökítése, dokumentálása. Már az egyiptomi birodalmak is rendelkeztek sajtószerű kiadványokkal, konkrét sajtótörténetről azonban csak a már rendszeresen megjelenő újságok (ami már a nagyközönség számára is elérhető volt) után beszélhetünk. Magyarországon a nyomdászat fejlődésével lehetőség nyílt arra, hogy nagy példányszámmal minden embernek elérhető legyen az adott információ. Az újság lényege a közvélemény tájékoztatása. Az első rendszeresen megjelenő magyar, később latin, újság II. Rákóczi Ferenchez és a szabadságharchoz köthető.
Az újságírást mai szemmel nézve definiálhatjuk másképp is. Egy olyan tájékoztatást, közlést jelent, amelynek elvégzését emberek egy csoportja (újságírók) vállalja, a társadalom megbízásából, támogatásáért. Azért van szükség a munkájukra, mert az egyének nem képesek egyedül ellenőrizni a közösség életének szabályozását, az általuk létrehozott intézmények működését és a vezető személyek tevékenységét. Az újságírók egyfajta társadalmi megbízást kaptak arra, hogy jelezzék, ha esetleg a képviselők a mandátummal járó hatalmat nem arra használják fel, mint amire felhatalmazták. Mára az újságírás lett, sokak szerint csak lehetne, a legnagyobb fegyver és kontroll a politika felett. Erre a társadalomnak van a legnagyobb szüksége. Hiszen az ember figyelemmel szeretné kísérni, hogy a közös vállalkozás, azaz az állam, hogyan működik. Hova, milyen felhasználásra kerül az általa befizetett összeg (amiből a költségvetés áll), illetve, hogy az állam milyen dolgokra fordítja azt („a kormányzatban minden ember tulajdonos”1). Ennek a rendszernek kitűnő eszköze az újság, ugyanis általa az ember ellenőrizni tudja, hogy a választott képviselők valóban a közösség érdekeit szolgáló dolgokra használják fel a pénzt. A képviselők azonban gyakran döntenek magánokból és elfelejtik azt, hogy nem önmagukat, hanem az ország polgárait kellene képviselni. A mostani világban a politikusok nagy része csak negatív jelzővel bír. Hazug, csaló, fehérgalléros bűnöző. Köszönthető ez részben annak, hogy hazudni nem kifizetődő dolog, az igazság mindig kiderül. Az igazság kiderítésére pedig a legjobb eszköz, amit használhatunk, az oknyomozás, tényfeltárás.
Oknyomozó újságírásról akkor szoktunk beszélni (maradva a képviselő példánál), amikor a képviselők nem mondják meg mire, mennyi pénzt költöttek, vagy éppen elköltötték csak a válasz nem hihető.
1.Thomas Paine,1791
Nyilvánosságra kell hozni azokat az ügyeket, amelyeket a szereplők igyekeznek eltitkolni a választópolgárok elől és meg kell ismertetni a hatalmi visszaéléseket, a részrehajló politikai döntéseket a nagyközönséggel. „Gyakran mondják, hogy az újságírás a történelem nyersvázlata. Tovább bontva e hasonlatot, megkockáztatjuk, hogy az oknyomozó újságírás viszont a törvényhozásé. Tevékenységének lényege, hogy felhívja a figyelmet a társadalom szabályozórendszereinek hiányosságaira, s azokra a kiskapukra, amelyeket mindig megtalálnak e rendszereken belül a hatalmasok, gazdagok és a tilosban járók.”2
A valóság kiderítésére az újságírók különböző eszközöket alkalmaznak; igyekeznek olyan feljegyzéseket átnézni, amik a hétköznapi ember számára nem elérhetőek. Gyakran előfordul, hogy egy információ morzsa alapján indulnak el. Az is előfordul, hogy az ellenkező érdekeket képviselő fél jelentkezik névtelenül valamilyen információval. Ez arra elég, hogy egy újságíró el tudjon indulni, legyen mibe kapaszkodni. Létezik olyan médium, amely az ilyen kiszivárogtatott információért pénzt kínál. Ez azonban nem mindig térül meg, hiszen pénzért a legtöbb ember képes lenne egy kis hazugságra. Ilyen helyzetben gyorsan hiteltelenné válhat a forrás, legfeljebb alapanyagként szolgálhat, de még így is utána kell járni, ellenőrizni kell az igazságtartalmát. Az oknyomozás menete, folyamata egészen olyan, mint egy bonyolult bűneset. Szükség van bizonyítékokra, hiteles emberek vallomására, akikre hivatkozni is lehet. Az így összegyűjtött töredék információk alapján az újságíró rekonstruálhatja, hogy pontosan mi történt.
Egy oknyomozó, tényfeltáró cikk megírásához kitartó munkára van szükség. Az információ begyűjtésén kívül a rendszerezés is lényeges. Tudni kell kiválasztani a fontos adatokat, és azt közérthetően kell nyilvánosságra hozni. Egy magára valamit is adó újságíró a sajtóarchívumot is használja. Amikor megkezdi a munkát, tisztában kell lennie azzal, hogy kollégái írtak-e már, és ha írtak, akkor pontosan mit az ő témájáról. Mivel az ilyen tényfeltáró cikkekre gyakran kevés idő áll rendelkezésre, előfordul, hogy az újságíró gátlástalanul plagizálni kezd, a forrásokat megjelölés nélkül használja fel. Meg kell jegyezni ennél a műfajnál a kockázatot is, hiszen egy igazán elkötelezett újságírónak tisztában kell lennie azzal, hogy a mostani szakmai és társadalmi közegben az állammal vagy egy befolyásosabb érdekcsoporttal szemben állni nem kifizetődő dolog. Manapság az ember bármiért perelhet és bármivel perelhető.
Ez a kockázat az általános újságíróknál is fent áll. Ami azonban az egyszerű újságírótól megkülönbözteti az oknyomozó újságírót, az a végkifejlet. Az elvárás egy jó oknyomozó cikkel kapcsolatban az, hogy azt valamilyen botrány kövesse. Többen úgy vallják, hogy egy jó oknyomozó cikk már maga a következmény. Az is előfordulhat, hogy a dolgok fordítva sikerülnek és a végkifejlet az, hogy a cikk íróját az adott médium (az aktuális hatalom közvetlen vagy közvetett hatására) azonnal elbocsájtja. A harmadik verzió a legjobb, legalábbis a társadalom és az újságíró jövőjére nézve, hogy a történet főhősét másnap bilincsbe verve szállítják börtönbe. De mivel Magyarországon vagyunk, megelégedhetünk annyival, ha másnap a parlamentben a cikkre egy indulatos felszólalás a válasz. (Fontos megjegyezni azt, hogy az újságírónak elsődleges dolga a mérlegelés és a felelősségvállalás. Biztosnak kell lennie abban, hogy amit leírt, a valóságot tükrözi. Nem azon kell elmélkednie, hogy melyik politikus hogyan reagál majd a cikkre.)
Azt lehet mondani, hogy az ország demokratikus berendezkedése segíti az oknyomozó újságírás létezését. Annak ellenére, hogy a politikusok általában nem szeretik, ha a sajtó végzi
a munkáját és közben visszaélésekre is fényt derít, a demokratikus jogállamban hatása van a leírt szónak. Jó példa erre a Watergate-ügy, amiben az újságírók közreműködésével sikerült az ügyészségnek és a parlamenti választóbizottságnak megállapítani az elnök felelősségét, bűnösségét.
A tényfeltáró újságírók körében is vannak olyanok, akik nem éppen törvényes úton próbálnak információhoz jutni. Előfordult az Élelmiszertárolás-ügyben (1999), hogy a tudósítók hamis önéletrajzzal vállaltak munkát és így rejtett kamerával birtokháborító felvételeket készítettek. Egy korábban történt esetnél, nevezetesen az Ohio-i „Vip-lista” ügynél. Egy újságíró a hiteljelentések piacáról gyűjtött információkat, mert azt akarta bebizonyítani, hogy milyen könnyű e cégeken keresztül magánjellegű hitelinformációkhoz jutni. Az információk meg is lettek, hozzájutott például az Egyesült Államok akkori alelnökének hitelkérelmi adataihoz is. Ugyan a cikkben nem jelent meg az iroda azonosítására alkalmas információ, az általa ösztönzött hatósági ellenőrzés okozta károkért csalás és szerződésszegés címén indult per a hír leközlő lap ellen.
Az oknyomozó műfaj ma már nem csak az újságokban van jelen. Egyre több olyan tényfeltáró műsor indul a televízióban, amely olyan ügyekkel foglalkozik, amik nagy jelentőséggel bírnak a hétköznapi emberek számára. Ilyen például a Célpont című oknyomozó műsor, ami a Hír TV egyik legmeghatározóbb műsora. Alkotói a műsorban a hét legfontosabb politikai, közéleti, valamint a társadalom egészét érintő témákkal foglalkoznak; a nyilvánosság elé korábban nem került helyi viszályokra, szándékosan "elhallgatott", gyanús ügyekre világítanak rá. A különféle műfaji jegyeket felvonultató kisfilmek olykor kemény, kritikus hangvételűek, de nem mellőzik a humort és paródiát sem.
Szerkesztői Kisberk Szabolcs, akinek nagyobb lélegzetvételű munkáihoz tartozik a Romavoks című riport, Kabai Károly rendőrkézre juttatása, valamint a Szcientológia egyház leleplezése. A 2006-os őszi események idején a "tűzvonalból" tudósította a Hír Televízió nézőit; Kovács Andrea, aki forgatott az illegális kábelégetőkről, a fővárosi gyermekprostituáltakról, és a Hankook-földek privatizációjáról egyaránt; Losonczi Kata, aki forgatott az aktuális kampányokról, politikai hazugságokról és az utcai harcokról. 2004-ben Aranytoll díjjal tüntették ki a Horvát Köztársaságról forgatott riportjaiért; és Rákóczi Péter, aki a Célpont stábjának kezdetek óta tagja. Nagyobb munkái között említhető a Weiszenberger-ügy feltárása, a Hajdú-Bét felszámolásáról szóló riport, valamint az őrzővédő szektort sújtó visszaélések bemutatása. A Célpont Kapitány Gergely vezetésével indult, de csatornát váltva az Echo Tv-hez szerződött, ahol egy hasonló, de rövid életű tényfeltáró műsort szerkesztett.
A Hír Tv Magyarország első hírszolgáltató televíziójaként indult, elsősorban a polgári nyilvánosság egyik eszközeként szolgál. A magyarországi politikai jobboldalhoz társított televízió partneri kapcsolatot ápol a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval. A televíziónál gyakran előfordul újságíróival szemben elkövetett atrocitás.
Példának említve, hogy 2008. augusztus elején botrány robbant ki a Célpont című műsor riporterei körül. Az oknyomozó magazin birtokába került hangfelvétel szerint, több mint egy millió forintot ajánlottak egy büntetett előéletű férfinak, hogy rejtsen el kábítószert Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos ( a Célpont egykori stábtagja, 2010-től a Fidesz új sajtófőnöke) autójában. Az ügynek Veres János (egykori pénzügyminiszter) és Draskovics Tibor (egykori igazságügyi és rendészeti miniszter), valamint Helmeczy László ügyvéd is érintettje volt. Ez az eset is szemlélteti azt a tényt, hogy az oknyomozó riportok milyen kapcsolatban állnak a politikával és milyen válasz reakciót vált ki egy-egy jól megszerkesztett műsor. Az érintettek minden eszközzel azon vannak, hogy a harcias, nyughatatlan riportereket, újságokat elrettentsék munkájuktól és felhívják a figyelmet arra, hogy a hatalom nem az újságírók, és riporterek kezében van, és hogy a sajtószabadság fogalmát nem minden mértékben javasolt kihasználni.
Célpontban a Célpont
A Célpont című műsor stábtagjai 2009-ben egy országjáró körúton vettek részt. Különböző városokban tartottak interaktív előadást; a nézők, illetve hallgatóság szabadon kérdezhette a riportereket munkájukról.
A stábot három tag képviselte, Kovács Andrea, Krakkó Ákos és Rákóczi Péter. Az egyik leggyakoribb kérdés az volt: „Nem féltek?”. A válasz egyértelműen nem volt. Gyakran előfordult érdekes szituáció, például találka egy elhagyott tanyán, de eddig mindig jó végkifejlettel zárult egy-egy kutatás. Módszereik miatt gyakran éri kritika a Célpontot. A stáb tagjai azt állítják, hogy a rejtett kamera világszerte bevetett eszköz, főleg akkor, ha egy politikus, közpénzből élő közszereplő megnyilvánulásainak rögzítésére használják. Az is belefér, hogy esetleg más személyazonosságot vesznek fel és így próbálnak információhoz jutni. A stábtagok azt is elmondták, hogy miért tartózkodnak más médiumok a tényfeltárás műfajától. Elsősorban azért, mert költséges műfaj. Az információkat egy hétig ellenőrzik, utána pedig forgatnak, szöveget írnak és jogásszal konzultálnak. Csak ez után a folyamat után kerülhet adásba az anyag. Ilyen eszközök használata után érthető, hogy a politikusok felháborodását kelti ez csoport. Minthogy a politikusok megtalálási helye a parlament, a Célpont is gyakran táborozik ott. Kovács Andrea egy saját élményét is megosztotta a hallgatókkal. Egyszer egy képviselő ironikusan megjegyezte nekik, miközben lesben álltak a parlament folyosóján, hogy: „Vadászgatunk, vadászgatunk?”, a riporter annyit felelt rá: „Idény van, idény van.”.
A másik ok, amiért egyedül a Hír TV támogatja ezt a műfajt az, hogy a közpénzek elköltésének ellenőrzésére specializálódott.
A Hír TV népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy mernek kérdezni. Sajtótájékoztatón szinte csak a Hír TV és a Magyar Nemzet újságírói kérdeznek. Pedig az újságírás alapja a kíváncsiság.
A Célpont című műsor sajátossága, egy októberi adás alapján
Az október 8-i adás első része az idei önkormányzati választásokról szól. Előzetes információk alapján a választás mindenhol rendben lezajlott, kivéve Teréz város 23. választókerületében ugyanis Tomcat, vagyis Polgár Tamás, az egyik urnába egy magnót dobott, ami végtelenítve ismételte Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének részleteit. Mivel az urnát csak a szavazás befejezése után szabad felnyitni, a választási bizottság egész nap hallgathatta Tomcat szívéjes ajándékát.(Az őszödi beszéd volt az első „kézzel fogható” bizonyíték arra, hogy az MSZP végig hazudott az embereknek. Mára azonban már az is nyilvánvalóvá vált, hogy végig is lopta a kormányon eltöltött időszakot.) A műsor vizuális hatását és mondanivalóját erősítve a szerkesztők annak érdekében, hogy bemutassák Tomcat radikális személyiségét, bevágtak egy részletet a kisfilmbe arról, ahogy Polgár megüti a jobbikos képviselőt, Novák Elődöt. A korrupciós ügyek miatt több MSZP-s képviselő és polgármester került leváltásra. A műsor azonban nagyobb hangsúlyt fektetett azokra a személyekre, akik nem érdemelték volna meg a polgármesteri széket, mégis bizalmat szavaztak nekik a polgárok.
A szélső jobboldal egy polgármesterrel gazdagodott csak, mégpedig Tiszavasváriban. Innen származik Szögi Lajos, akinek tragédiája beleivódott a köztudatba. Olaszliszkán, 2006-ban, a tanári foglalkozású Szögit brutálisan meglincselte egy roma csoport, mert autójával elsodort egy kislányt. A lánynak semmi baja sem lett, Szögi Lajost mégis bántalmazták hozzátartozók. Szögi Lajos halálát a kocsiban vele utazó két kislánya is végignézte.
Ózdon új polgármestert választottak; 2009-ben botrány tört ki a szocialista Benedek Mihállyal kapcsolatban. Kiderült róla, hogy nem rendelkezik érettségivel. Ennek hatására lemondott országos választmányi tagságáról. Egy korábbi interjú bejátszásával sikerült a Célpontnak a néző ellenszenvét kiváltani Benedek Mihállyal szemben. A polgármester ugyanis interjú közben, dühösen levette magáról a mikroportot és közölte a riporterrel, hogy nem hajlandó tovább folytatni a beszélgetést. A dögei polgármester sem maradhatott kényelmes székében. A Célpont felkeresésére ő is indulatosan reagált. Információval nem szolgált (a bejátszásra került hangfelvétel azonban sok információt tartalmazott), dühösen beszállt az autójába és elhajtott.
Bábolna polgármesterasszonya, Horváth Klára, megint jól szerepelt. Ő volt az, aki jogász végzettségét a földtörvény kijátszására használta. Önkormányzati földeket játszott át külföldi beruházónak. A vádakra reagálva a polgármesterasszony annyit mondott, hogy szerinte nem ő nem egyedi eset ebben a témában. Ilyen kijelentés után a néző jobbal gondolhat Horváth Klára bűnösségére.
Karsai József (MSZP) is polgármester maradhatott Battonyán. Ő volt az, aki a rokonaihoz is kapcsolódó gázerőmű tulajdonosait többszörösen kedvező helyzetbe hozta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején. Az erőmű befektetőit, tulajdonosait a Bajnai-kormány azzal hozta kedvezőbb helyzetbe, hogy a megtermelt áramot az állam a piacinál magasabb áron veszi át. A paksi, a vértesi erőmű, de még a megújuló energiákkal, köztük széllel előállított villamos energiánál is drágábban vásárolja majd az állam Battonyáról. A kisfilmben Karsai ellenségesen viselkedik, a Hír TV-ről azt állítja, hogy hamis híreket közölt. A riporter a cégpapírokra hivatkozva próbálja meg Karsait meggyőzni arról, hogy ő hazudik. A polgármester viszont inkább beszáll az autójába és elhajt a helyszínről.
A Célpont stábja és szerkesztői (ezen az adáson is látszik) jól használják a már meglévő információkat. Az, hogy ezek az emberek ismét jól szerepeltek a választáson annak is köszönhető, hogy a társadalom hamarabb elfelejt dolgokat. A Célpont viszont minden előzetes információról tájékoztatja a nézőt, esetleg olyat is közöl, amit a néző még nem is hallott a bemutatott politikusról. Kampány idején van a legnagyobb szükség arra, hogy az eltitkolt, korrupciós dolgok a szőnyeg alatt maradjanak.
A tényfeltárásban számos trükkel lehet dolgozni. Ilyen például (amit a Célpont is gyakran alkalmaz), amikor a forrás kényes kérdéseknél, információ megerősítésénél kényelmetlenül érzi magát. Az újságíró eldöntendő kérdésekkel segítheti az alany válaszait, így ugyanis azt az érzetet keltheti a válaszadóban, hogy nem az ő hibájából kerül napvilágra az információ. (pl. –Most elmondom én, hogy tudom a történetet, kérem, szóljon közbe, ha valamit rosszul tudok., -Megfelelne a valóságnak, ha azt írnám, hogy …?)
A pszichológia alkalmazása is bevett szokásnak számít. „Amikor valakit megvádolnak azzal, amihez semmi köze, akkor a felháborodástól elismeri, ami a feltevésben igaz.”3
2.Vajda Éva-Ószabó Attila: A valóság nyomában
A kérdések sorrendjével is lehet trükközni. Valaki szerint, mindig olyan kérdéssel kell kezdeni, amire a riporter biztosan tudja a választ. Az alany ilyenkor azt hiheti, hogy a riporter mindent tud az esetről, így olyan információkkal szolgálhat, amiről a riporternek addig fogalma sem volt.
Az újságírók többsége egyetért abban, hogy a magyarországi tényfeltáró újságírás minősége elmarad az angolszász országokban tapasztalttól. Míg nyugaton teljesen megszokott, hogy egy-egy sztori alapján az FBI kutakodni kezd, addig itthon erre még egy példát is nehéz volna találni. Az angolszász országokban, ha van egy nagy sztori, akkor minden médium lecsap rá és sajátjaként tekint rá. Így könnyen hírverseny alakulhat ki. Magyarországon, viszont ha egy lap már elkezdett egy sztorit, más nem foglalkozik vele. A nyugati országokban teljesen hétköznapi dolog az is, ha egy ügy felgöngyölítése után az elkövetőt kiveti magából a társadalom, és az igazságszolgáltatás teszi a dolgát. Hozzá teszem, Magyarország inkább a jogszolgáltatásáról híres, mint sem az igazságszolgáltatásáról. Talán emiatt virágzik a korrupció, hiszen a törvények között lehet találni kiskapukat, az igazságban azonban nem. A pártok első ránézésre háborús ellenfeleknek tűnnek. Ez azonban csak a rendszer keretein belül érvényesül. Sok információjuk van egymásról, a végén pedig testvériesen megegyeznek. Jó példaként szolgálhat erre a Centrum Parkolóházzal kapcsolatos visszaélések. A két nagy párt, az MSZP és a Fidesz együtt volt részese ennek a pénznyelő rendszernek. A nyugati országokban a feltáró riportoknak pozitív következményei vannak. William Howard Russel, a Times haditudósítója 1853-ban beszámolt a krími háborúban a brit seregek egészségügyi ellátásának hiányosságairól. Ezzel azt érte el, hogy a hadvezetés azonnal javított a katonák ellátásán. Hasonló eset volt az is, amikor Nelli Bly, a New York World újságírója beutaltatta magát egy elmegyógyintézetbe 1887-ben és beszámolt az ott talált embertelen körülményekről. Az esemény vonzata az lett, hogy a kormány megreformálta az intézményt és az ágazat költségvetését jelentős összeggel növelte. Külföldön már az sem számít szenzációnak, ha egy botrány miatt, ami a társadalmat egyértelműen felháborítja, lemond egy politikus a mandátumáról.
Több újságíró úgy véli, hogy a magyarországi oknyomozó újságírók is gyakran szembesülnek a politikai nyomással. A perek sokasága miatt, ma Magyarországon alig van olyan médium, amely képes lenne eltartani a tényfeltáró újságírást. A források végesek, a támogatások pedig vagy kevésnek bizonyulnak, vagy olyan személytől származnak, aki személyes haszonszerzés céljából támogat egy ilyen projektet. Azzal a jelenséggel is számolni kell, hogy a versengő politikai csoportok igyekeznek a médiát saját politikai harcaikban eszközként használni. Így gyakran előfordul, hogy pártok szivárogtatnak ki egymásról információkat annak érdekében, hogy minél jobb képben tűnhessen fel a médiában.
Habár Magyarország történetéből hiányoznak az olyan látványos ügyek, mint a Watergate-ügy, az újságíróknak többször is sikerült magyarázkodásra kényszeríteni az általuk feltárt ügyek érintettjeit. Az is megfigyelhető Magyarországon, hogy a médiumok jellemzően nem tartják napirenden a gyanús ügyeket. Ha szót is ejtenek róla, követik tovább az útját. (Sokan azzal magyarázzák ezt, hogy a média a mindenkori hatalom eszköze és kiszolgálója. Ennek pedig az a következménye, hogy csak olyan hírek kerülnek adásba, amelyet a hatalom tudatni akar.) Ez is a politikai nyomásnak köszönhető, illetve lényeges szerepe van a politikai propagandában, marketingben. Nehéz is lenne elhinni, hogy a posztkommunista országok politikai elitjei lemondanak a hírmédia befolyásáról. A most hatalmon lévő kormány is mintha kezdené bebizonyítani ezt a tényt. Így tehát a tényfeltáró, oknyomozó újságírás háttérben maradása egyértelműen a politikának köszönhető. Nem a sajtótermékek vagy az újságírók hiánya, és nem a költséges munka miatt nem tud érvényesülni, hanem azért, mert a műfaj ma a viszonylag kevesek által olvasott hetilapokban él. A politikai elit tagjai pedig nem tartják szükségesnek, hogy a nagyközönség előtt titokban tartott vádakra reagáljanak.
Források
Irodalom
Bajomi-Lázár Péter-Média és politika 2010
Hugo de Burgh-Oknyomozó újságírás 2005
Vajda Éva – Weyer Balázs:„Kántor nyomoz. Az oknyomozó újságírásról” (1998)
Vajda Éva–Ószabó Attila: A valóság nyomában Médiakutató 2001/3
Vajda Éva-Weyer Balázs: A tényfeltáró újságírásról
Internet
www.europatarsasag.hu/...fajlok_itt/a_tenyfeltaro_ujsagirasrol.doc
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/karsai_jozsef_es_az_offshore_gazmezok_lovagjai.html
http://www.celpont.net/?page=VIDEOK&subpage=celpont1008.flv&category=2010
http://hvg.hu/velemeny/20091103_ozd_polgarmester_bukas
http://www.hirextra.hu/2010/09/30/korrupcio-a-battonyai-eromu-korul/
http://www.tankonyvtar.hu/szociologia/mediaetika-tenyfeltaro-080905-1
http://www.celpont.net/?page=FOOLDAL
http://www.celpont.net/?page=STAB
http://www.celpont.net/?page=STAB&subpage=2&category=3
http://www.celpont.net/?page=STAB&subpage=4&category=3
http://www.celpont.net/?page=STAB&subpage=5&category=3
http://www.demokrata.hu/napi-hir/draskovics-botranyos-akcioja-hirtv-s-riporterek-ellen
